Balada triste de trompeta

Egy őrült szerelem balladája
r.: Álex de la Iglesia (2010)

– Ha nem bohóc, akkor tömeggyilkos lettem volna.
– Én is.

Szóljunk egy kicsit arról, mit jelenet egy fiúnak az apa. Mit jelent az, ha az apa felülírhatatlan küldetést ró a fiúra?  Az Egy őrült szerelem balladájának alapja, hogy az apa bosszúval bízza meg fiát, aki, mivel nem volt soha gyerek, a normális felnőtt társadalmi kapcsolatokhoz szükséges folyamatokon sem ment át, nem nőtt bele. Így a szatyor, amit az apa a fiú kezébe ad, még nehezebb, mint egy normális, egészséges körülmények között felnövő gyereknek. És Javier nem is tudja hogyan fogni ezt a súlyt, csak lóbálja. S mikor a zacskó kiszakad, mindent felvesz a földről. Még azt is, ami nem hozzá tartozik.

gyerek egyedül

story-time: A bohóc család legifjabb tagja, Javier (felnőttként: Carlos Areces) szeme láttára hurcolják el 1937-ben az apját, a szomorú bohócot (Santiago Segura). Körülbelül 6 évvel később egy kőbányába viszik kényszermunkára. Itt Javier kis robbantós akciója után egy ló halálra tapossa, de még előbb megbízza fiát a már említett bosszúval. Nem specifikált bosszú, csak úgy, általánosan. Majd vágás, s a történet 1973-ban folytatódik a már felnőtt Javierrel, aki épp egy cirkuszhoz szegődik szomorú bohócnak. Itt megismerkedik az ügyeletes szép nővel, Nataliaval (Carolina Bang), aki azonban tiltott terep, mert „ő máshoz tartozik”, az agresszív, de nélkülözhetetlen bohóchoz, Sergiohoz (Antonio de la Torre). És innentől nagyjából egyértelmű a konfliktus.

a két bohóc

Nézzük, hogy vélekedik a bohócról Federico Fellini, a cirkusz nagy barátja:

„A bohóc annak a képzeletbeli teremtménynek a vonásait testesíti meg, aki az ember irracionális voltát jelképezi, az ösztönkomponensét, azt a felsőbb rend ellen lázadó, tiltakozó oldalát, amely mindannyiunkban jelen van. Az ember karikatúrája – gyermeki és állati, pofozói és pofozotti minőségében. Tulajdonképpen az árnyéka. És mindig mellette lesz. […] Az árnyék elpusztításához az kell, hogy a nap függőlegesen süssön a fejünkre. Igen: a tökéletesen megvilágított ember eltüntette karakterisztikus, bolondos, torz vonásait.” Mesterségem, a film

Nem hinném, hogy Iglesia, aki egyben a film írója is volt, ne olvasta volna ezt a részletet. Hiszem, hogy ez és a kuloulrofóbia (bohócoktól való félelem) jelentette a fő inspirációforrást. Csak viccelek.

Én szeretem ezt a filmet. Hogy tökéletesnek tartom-e? Koránt sem. Sok hiba van benne. Logikai is, nemcsak színészi vagy rendezői.

Két logikai buktatót emelnék ki:
Javier minden gond nélkül bejut a bányába, ahol az apja több száz elítélttel együtt követ fejt. Senki nem állítja meg, senkinek nem lesz gyanús. Az elítéltek a bányán kívül is dolgoznak, a szabad ég alatt. Miért nem szöknek meg? Hisz egyértelműen nincs őr a közelben és meg sincsenek láncolva.
A trombitás eset (hogy ne spoilerezzek) után irreálisan gyorsan ér ki a rendőrség. Javier nagyjából 100 métert tesz meg futva, és már rögtön útját állja két rendőrautó. A többiek honnan telefonáltak? És egyáltalán: melyikük? Mind Sergioval voltak elfoglalva. És az állatketrecek között valószínűleg telefon sincs.

Rendezői és színészi téren is hibája a filmnek a jelenet, mikor Javier már teljes harci díszben az utcán zokog, és mindenkire fegyvert fog. A rendezői döntés következtében lehet rossz a színészi játék. Egyszerűen felesleges a jelenet, pluszt nem ad, csak kizökkenti a nézőt, és már-már kínosan hosszú.

areces1

Carlos Areces

Kár, mert Areces egyébként nagyon szépen csinálja végig a fejlődést a 40 éves testbe bújt kisfiútól a kegyetlen tömeggyilkosig.
De la Torre pedig izgalmasan alkotja meg a spanyol Liliomot, aki tudja mi kell a nőnek, tudja, de igazából pont nem érdekli. Nagyon érdekes, hogy ez a férfi, aki minden este leissza magát, bárkit megüt minden ok nélkül, barátnőjét naponta veri, ez az ember tényleg szereti a gyerekeket és a munkáját. És a gyerekek is szeretik őt. A film egyik legőszintébb jelenete is hozzá kapcsolódik, mikor Natalianak elsírja magát, hogy máshoz nem ért, csak a gyerekekhez. S a szellemmel a hátán az aszfaltra borulva kínlódik.

de la torres

Antonio de la Torre

A cirkusz világában csak úgy lehet megmaradni és bármit elérni, ha szerelemmel csinálod. Ha nem tudsz létezni nélküle. Ha az a mindened. Ahogy a filmben elhangzik: A cirkusz a szerelem, ami csapdába ejtett és lehet, hogy meggyilkol, mégsem tudsz segíteni magadon.
Egyértelmű utalás Javier problémájára. És sok más férfi problémájára: miért a rohadékokat szeretik a nők? És ugyanúgy igaz sajnos sok nő helyzetére. Nataliat Sergio naponta veri, de a nő, bár a cirkusz minden tagja mondja neki, mégis képtelen elhagyni őt. Pedig ott lehetne neki Javier, aki mellett biztonságban érzi magát. Ezzel a mondattal Javierben, aki kimaradt a felnövés normális fázisaiból, egy olyan láncreakciót indít el, ami ide fut ki:

areces2

A nő csak játszik vele, de Javier ezt nem látja meg, és egyre kényszeresebben próbálja védeni a lányt, amiért kórházba jut, majd egy trombita kerül a kezébe.

A karakterek szokásosan bohókásnak tűnnek, amilyennek lenniük kell a cirkuszosoknak. De egyre jobban, természetesen a rájuk fordított idő rövidsége miatt nem nagyon, de jó arányérzékkel, kibomlanak. Mindegyikükben megláthatjuk a féltést Natalia iránt, s az irtózást Sergiotól, főleg miután visszatér. Egyikük halála is szükséges és nem kap irreálisan nagy figyelmet, csak megemlítik. Van ott más halál, ami fontosabb.
Szinte végig ügyes arányokkal dolgozik a forgatókönyv.

Carlos Areces és Antonio de la Torre egymásnak szép kiegészítései lehetnének, ha nem lenne ott egy folyamatosan zavaró karakter. Natalia alapvetően nem felesleges elem, hisz nélküle nem indul meg a cselekmény, de az ő felépítését, mind rendezői, mind pedig – és főként – színészi oldalról nem oldották meg. Ez a nő vagy ül és dohányozva szenveleg, vagy fut. A film második felében már inkább csak fut.

Nincs motivációja, nincs lelkiismerete, így az nem is furdalja, nincs ebben a nőben igazán semmi. Az igazi pszichopaták nem a bohócok, hanem Natalia. Mibe szeretett hát bele Javier? Így az egész tragédiája légvárra válik, ami össze is dől nagyon hamar. A végén azon gondolkoztam, mit is kéne éreznem? Nem ad a film feloldozást, nem hoz föl a mélyből, ahova több-kevesebb sikerrel a két bohóc letaszított. És az én derekamra még kötelet sem kötöttek. Így kicsit szomorúan és szorongva állok fel a székből.

Az utolsó kép, azonban picit segít. A legutolsó képkockáig nem tudjuk eldönteni, hogy a bohócok sírnak vagy nevetnek?


fun-fact:
Nincs okod félni a bohócoktól, ha nem egyike vagy ennek a két gyereknek:

fun-fact

music-time: A filmmel tökéletes rímet képez Raphael előadása a Sin un adiós c. filmből.


7a rendezés és a színészi játék egy nagy hibát tekintve nagyon pontos, érdemes megnézni, de készülj fel, lehet, hogy utána még a víz alatt maradsz

Mit szólsz hozzá?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s