Croupier

A krupié
r.: Mike Hodges (1998)

Akármit csinálsz, mindig kapsz újabb lapot. A krupié mindig úgy oszt neked, hogy senki ne vegye észre a csalást.

Nagyon ritka eset, hogy egy film nem megy pocsékba azért, mert egy narrátor beszéli végig az egészet. Ilyenkor a rendező és a forgatókönyvíró nem a színészen keresztül mutatja be a karaktert, hanem elmondatja vele. Tehát nem veszik figyelembe az irodalom és a film közti legfőbb különbséget: a könyv elmond, a film megmutat. Ezt úgy nevezem: narrációs-szakadék. Nagyon kevés olyan film van, ami narrál, de nem zuhan le. A legkézenfekvőbb példa: Harcosok klubja.

story-time: Hodges filmjének hőse egy ihletét vesztett író, Jack Manfred (Clive Owen). Korábbi tapasztalatának köszönhetően, dílerként vállal munkát egy kaszinóban. Azt reméli, hogy új állásából termékeny ötletekkel fog gazdagodni.

Jack az egész filmet úgy narrálja végig, mintha egy könyvet olvasnánk. A belső hang mondja el nekünk, mit gondol, mit érez. Ezzel azonban nem hozza létre azt a feketelyukat, amibe a narrációs filmek nagy része belezuhan.
A krupié azért menekül meg ettől a narrációs-szakadéktól, mert a témája egy vékony deszkalécet fektet keresztbe a mélység fölött, amin maga a film átsétálhat – nem könnyed eleganciával, de nem is veszélyesen. Mivel egy megrekedt, téma kereső írót követünk végig, így elfogadhatjuk, mint következő könyvének fejében születő vázlatát. Ezt támasztja alá az is, hogy egyes szám 3. személyben beszél magáról. Okosan használva, jó rendező és jó színész kezében ezzel az eszközzel a karaktert lehet árnyalni. Mikor a narrátor arról beszél, hogy „lelkesedés hullámzott át rajta”, Owen rezzenéstelen arccal néz maga elé.

lelkesedés hullámzott át rajta

Jack minden szabályt betart, amit egy krupiénak kell. Egy darabig. Nem játszik, nem barátkozik más krupiékkal, nem tart fenn kapcsolatot női krupiékkal, nem ismer fel játékosokat a kaszinón kívül. De mihelyt megérzi a kaszinóban, mint témában rejlő lehetőséget, minden a könyvnek áldoz fel.

Bár talál inspirációt, főhőst is, a főhősnek motivációt is, új munkája rátelepszik a kapcsolatára Marionnal (Gina McKee). Ezt legjobban maga Marion foglalja össze: „Amikor hazajössz, én alszom. Amikor elmegyek, te alszol.” Kezdi elveszíteni a lányt, pedig Jack saját bevallása szerint Marion az ő lelkiismerete.

owen (3)

Jack jelleme, indítéka, szándéka nagyjából felgöngyölíthetetlen – mint a legtöbb Owen-karakter. Nem tudjuk meg, hogy tényleg jó író-e? Narrátorként mondott történetei csak elszórt mondatok. Az apjával való telefonbeszélgetéseket mindig illemtudó jólneveltséggel hallgatja végig, de a szemében ott az a pici mosoly, hogy pontosan tudja mit jelent, ha apja, az örök játékos, az „épp induló új cégéről” beszél. Szinte csak egyszer mutat kifelé valami érzelmet. A film legvégén, mikor a tényleg váratlan fordulat lelepleződik. De addig olyan, mint egy könyv szereplője. Nem látjuk, csak a saját lelki szemeinkkel, és azt is csak abból építhetjük fel, amit a szerző elmond róla. A narrátor a film második felében kezdi Jacket és Jake-et különválasztani (Jake a készülő regény krupié főhőse).

kingston

Alex Kingston

Alex Kingston (Jani de Villiers) szépen megcsinálja, amit Hodges kért tőle, sőt talán még
többet is. Talán ez a baj, hogy picit több, mint kell. Látva Kingston más filmjeit is, ez szokása. Mindig csak két mosollyal lép túl a határon, amin belül kéne maradnia. A karaktere ügyesen van végigvezetve a Sun City-beli befejezésig.

Marion (Gina McKee) megpróbálja ráébreszteni a férfit, hogy ne a black jack-asztal mellett álljon, hanem írjon, mert az az ő dolga. Próbálja a víz felett tartani a férfit, hogy ne eméssze fel a kaszinó, de nem sok sikerrel, miután egy lány érkezik az alagsori lakásuk ajtajához, Marion feladja. Egy rövid időre. Nincs sok árnyalata Marionnak, de ami van, az szépen kapcsolódik Jackhez, nélküle Jack egy lelkiismeret nélküli senki lenne, mindenfajta motiváció nélkül.

mckee

Gina McKee

A legnagyobb érdeme ennek a filmnek a forgatókönyv. Paul Mayersberg olyan könyvet írt, amiben pontosan ki vannak számolva a szavak, pontos ecsetvonással vannak felfestve az utak a karakterek között, a történet egyszerre vehető dokumentumfilmnek a kaszinói munkáról és annak veszélyeiről, egyszerre tekinthető ma nagyon divatos (1998-as film!) – nagyon kései – coming of age-filmnek, egyszerre mutatja be egy könyv alkotásának bizonyos fázisait, és még sok mást találhat benne a néző, attól függ, hogy ő épp mit él meg. Nyitott film.
Egyedül a lezárás hagy pici rossz szájízt az emberben – legalábbis velem így volt. Nem a csavarra gondolok, hanem az után következő 30 másodpercre. De ezt el lehet engedni.

Nem egy könnyű film, nyomasztónak is nevezhető, de a vége megadja a felszabadítást, hogy nem minden és mindenki hiábavaló. Akármit csinálsz, mindig kapsz újabb lapot. A krupié mindig úgy oszt neked, hogy senki ne vegye észre a csalást. Ha valaki ügyes, még a profik sem látják meg, csak a végén, mikor elfogyott a pakli és kiderül, hogy a díler mindvégig melletted állt, még ha úgy is tűnt, ellened játszik.


fun-fact:
A krupiékat játszó színészek professzionális dílerektől tanultak. Alex Kingston felkészülésként elutazott Vegasba és 20 perc alatt 100 dollárt veszített.

sad-fact: Diszkvalifikálták az Oscar-jelöltek közül, miután egy holland tévécsatorna vetítette.

8nem tökéletes film, de főleg Clive Owen miatt érdemes megnézni – méltánytalanul hanyagolt zseni. Esős kedd estékre javaslom.

Croupier” bejegyzéshez egy hozzászólás

Mit szólsz hozzá?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s