Rubber

r.: Quentin Dupieux (2010)

A Rubber az a film, ami az első percben tökéletesen összefoglalja a következő 80 percet: „A film, amit ma este látni fognak, hódolat az értelemnélküliség előtt.”

voyeur-3

A Rubber annyiban hasonlítható Tarr Béla filmjeihez, hogy ha a tizedik percig nem kapott el a hangulata és nem vonzott be, akkor inkább hagyd abba a nézését, mert, bár itt csak 80 percről beszélünk, de végig kínlódni fogsz. Ez valószínűleg a nézők 90%-ára érvényes. A maradék 10% azonban élete egyik legfurcsább filmélményével gazdagodik.

story-time: a sivatagban egy férfi látcsöveket ad 10 embernek, akik egy szemétdombot vizslatva észrevesznek egy öntudatra ébredő gumiabroncsot. Ez egy különleges abroncs: lökéshullámokkal bármit képes felrobbantani.

szekek-3

A nyugodt sivatagi csöndet, a szépen sorba helyezett székeket, a teljes idillit egy autó szó szerint széttöri, megbontja. Innentől kezdve pedig mi is a távcsöves nézők közé tartozunk, akik mindent látnak.

Ez valójában egy dadaista filmalkotás, szürrealista kiáltvány, ami után Tristan Tzara minden ujját megnyalná. Ebben a filmben semmit nem szabad szó szerint venni. Így természetesen azt sem, hogy az értelemnélküliség előtt hajt fejet. Nagyon is mély értelme van és komoly kritikát állít fel a befogadásról és a filmek helyzetéről.

Mivel a film maga nem állít konkrét célt, így ránk hagyja, hogy minek vesszük. Tehát akár környezetvédelmi felhívásként is nézhetjük – persze csak nagyon kifacsarva.
Ahogy a nézők a messzelátóikkal vizslatják a sivatagi szemétlerakót, látjuk, ahogy az ember mindenhol elhagyja a lábnyomát. Ennek eredménye, akár szörnyszülöttje, az abroncs, aki egyszer csak elkezd mozogni, megtanul gurulni és ráébred különleges képességére.

rubber-1

Önreflexív életet él ez az abroncs. A tükörbe bámulva visszaemlékszik „előző életére”, majd látja az emberek kegyetlenségét, a kerekek genocídiumát, ekkor „elveszti az eszét” és három napos mészárlásba kezd. Végül egy házban várja a véget, miközben Nascar-futamot néz.

Jellemekről annyira van értelme beszélni, mint az átlagos westernek esetében: a főszereplő, akinek az útját követjük, lepuffantja (itt: felrobbantja) az őt hátráltatókat. A többiek pedig mind őt szolgálják ki. Nincsenek jellemek, csak klisék, akik minden moziteremben jelen vannak. A mindent kommentelő geek, a nagyszájú fekete nő, a fiatal lányok, akik semmit nem értenek és a maratoni hosszúságú show-t végignéző férfi (Wings Hauser), akit semmivel nem lehet kizökkenteni, sőt, beleszól a műsorba, saját elvárásait számon kérve.

spinella

Chad hadnagy (Stephen Spinella) filmnyitó monológja rímel Schilling Árpád FEKETEországának zárómonológjára, ahol Tilo Werner ugyanolyan elidegenítő hatásként van bevetve, mint itt a „játékkal” tisztában lévő, majd a valóságra ráébredő rendőr. Bár meghallgatja a néző közbevetését, de nem törődik vele. Végül a legegyszerűbb, legkézenfekvőbb módon győzi le az abroncsot. Akkor pedig miért is volt szükséges az elmúlt 79 perc?!

vlcsnap-2016-10-05-13h37m13s177

A nyakkendős férfi (Jack Plotnick), akiről annyi kiderül, hogy gátlásos pszichopata, a Mester utasításait követve véget akar vetni a „vetítésnek”, végül saját csapdájába esik.
Így mérgezi meg magát a filmipar a közönséggel együtt. Erről az juthat eszünkbe, amint Hollywood egy vállrándítással elintézi a kérdést, hogy miért gyártanak futószalagon filmeket: „Hiszen ez kell a közönségnek.” Azért nézi ezt a közönség, mert ez kell neki, vagy mert ezt kapja? Kell-e nevelni a közönséget? Vagy csak adjunk neki egy távcsövet, amivel voyeur módjára belát zárt szobákba, medencék aljára, autók belsejébe és követ egy hullámokkal népirtást rendező gumiabroncsot, majd ha már elegünk van belőlük, csak meg kell mérgezzük? Ez a film valódi mélysége. Ami valószínűleg a közönség 10%-ához ér el, hiszen itt is tízből egy ember nézi végig a műsort.

Ez nem egyszerűen egy filmesszé az értelmetlenség oltárán feláldozva, hanem az egyre inkább panelekre gyártott filmek (lásd: a Marvel képregényfilmjei) ellen felhozott vádirat. A hollywoodi pusztába kiáltott szó. Amit tízből egy ember hall meg.

haldoklik-a-filmipar

A film vége azonban a leggyengébb befejezéseket idézi meg. Egyébként biriliánsan és készakarva. Már csak a vészjóslóan felvillanó „Folytatjuk” felirat hiányzik – amit az amúgy nagyon pontos ízléssel megáldott Quentin Dupieux épp azzal vetít elénk, hogy elhagyja.


10ez az a film, amit nem szabad erőltetni, de ha elkap, akkor észre sem veszed az időt

Rubber” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: Wrong – fényfestők.

Mit szólsz hozzá?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s