r.: D.J. Caruso (2007)

Minden gyilkos valakinek a szomszédja. De vajon mindenkinek van nem-létező szomszédja?

Nem az a legnagyobb gond ezzel a filmmel, hogy tökéletesen tudja a néző, melyik pillanatban mi fog történni, nem is az, hogy már 2007-ben is lejártnak számított az a Möbius-szerű történetvezetés, ami elhiteti velünk az addig gyilkosnak hitt karakterről, hogy mégsem az, de csak azért, hogy végül mégis kiderüljön: tényleg ő volt. Nem is az, hogy papírmasé karaktereket kapunk, mint az átlag tinifilmekben. A legnagyobb baj az, hogy nem vette észre a rendező, hogy a két főszereplő közül az egyik tökéletesen fölösleges!

Shia LaBeouf

story-time: a 17 éves Kale elveszti apját, ennek hatására bezárkózik és egy szóváltás után leüti spanyoltanárát. A bíróság három havi házi őrizetet szab ki rá.

Kale (Shia LaBeouf) a környék megfigyelésével tölti idejét, mikor a szomszédba beköltözik egy házaspár lányukkal, a gyönyörű Ashley-vel (Sarah Roemer).

Sarah Roemer

A világ egyik legnagyobb forgatókönyvi hibája ez a lány: semmit nem mozdít előre a történeten, semmi nyomást nem gyakorol Kale-re, de még csak nem is hátráltatja. Egyszerűen van és semmi nem változna, ha nem lenne. Kale figyelmét ugyanúgy felkeltené Mr. Turner (David Morse) és a Ford Mustangja. Egyébként is: ebben a kertvárosban úgy tűnik, csak egy rendőr teljesít szolgálatot. Ki másnak tűnne fel a híradóban leírt autó?

Persze, ne legyünk álszentek: pontosan tudjuk miért kellett Ashley karaktere a filmbe – ugyanazért, amiért Megan Fox belekerült a Transformersbe.

A film közben eszünkbe juthat Joe Dante 1989-es vígjátéka a The ’burbs, amiben az unatkozó Tom Hanks kezdi vizslatni a környéket és talál gyilkosságokra utaló nyomot az egyik szomszédjánál. A különbség az, hogy míg ott felépített és 3 dimenziós karakterek sétálgatnak, addig a Christopher Landon forgatókönyvíró (Paranormal Activity 2-3-4) csak vékony hegyű ceruzával dobálja fel a skicces figurákat.

David Morse

Így a színészeknek nincs igazán mit játszaniuk, csak ijedten néznek. Főleg Roemer, akin látszik: érzi, nincs oka a jelentben lenni. LaBeouf ekkor 21 éves volt és már látszik rajta az a lazaság, az a kísérletezés, amit ma képvisel a performanszaival, a 24 órás liftezéssel, a 72 órás keresztül vetített és végignézett saját életművével és a többi őrületével. Itt is érződik pár helyen a próbálkozás, hogy több legyen ez a film, mint egy elcsúszott thriller. Ilyen például a szomszéd bulit széttrollkodó zenélése, illetve a Turnertől való félelme, amin minden jelentben aprókat változtat, hogy ne folyton csak egyféleképpen rettegjen. De a másfél percen keresztül előadott, iszonyatos kliséket felvonultató szerelmi vallomással ő sem tud mit kezdeni.

Caruso rendező nem szolgáltat elég adalékot és segítséget a színészeknek. Mintha ő maga lenne a megtestesült sztereotípia a rendezőről, aki semmi mást nem csinál, csak a megafonjába kiabál.

Az operatőri munkát azonban meg kell dicsérni. Rogier Stoffers operatőr, bár elég egyértelmű, de mégis hatásosan használt kulcsban mutatja be Kale fogságát. A házban felvett jelenetek általában nagyon zárt képek, egy-egy karaktert mutat, vagy tág képből lassan szűkül be és fókuszál a központi elemre. A kerti képek pedig ennek ellenére nyitottak, levegősek, még akkor is, ha zsúfolt rendszert mutatnak be. Turner otthonának belseje azonban – mint szinte minden thrillerben a veszélyes környezet – elmosódott, alig kivehető és felfogható, nem csak akkor, mikor hősünk szalad, menekül.
Ugyanígy kellemes csalódás Kale apjának halála. Nem látjuk mit lát a fiú, mikor benéz az autóba, csak azt, ahogyan reagál rá. Őszintén szólva a kezemet tördeltem, hogy ne forduljon a kamera a nézése irányába. Örültem.

Ha egy izgalmas filmet szeretnél nézni, akkor ne ez legyen az. Inkább vedd le a polcról Spielberg Párbaját…

fun-fact: a Disturbia cím két angol szó összemosásából született: disturb (zavar) és suburbia (külváros)

ne add ki erre az idődet